Szeptember 19-28.

Vasárnap éjjel fél 12 van. Régen nem írtam, tudom. De most nagyon úgy érzem, hogy írnom kell valamit. Miért ilyen későn? Nem tudok aludni. Nem tudom, miért? Nem vagyok álmos vagy csak izgatott vagyok a holnap miatt vagy egyszerűen csak nem megy? Ötletem sincs. Így hát úgy döntöttem, hogy írok pár sort a nagyérdeműnek.

Múlthét hétvégén nem csináltam semmit. Nem rúgtam ki a hámból, kell egy kis pihenés is néha. Vasárnap 21-én a lakótársaimmal pizzát sütöttünk, de olyan rendes házi pizzát, mert a tésztáját is mi csináltuk. Szépen eszegettünk meg söröztünk, amikor is eszünkbe jutott, hogy fiatal még az este és elővettük Loui-t. Loui egy Looping Loui nevű négyéveseknek készült társasjáték, amit mi, okos felnőttek, ivós játéknak használunk. Aki veszít, iszik. A játék során sikerült is kiüríteni egy üveg haselunnei gabonapárlatot. Mindezt vasárnap este. Ez van.

Ez a hét érdeksebben telt és talán ez volt a legeseménydúsabb eddig. Szerdán, 24-én, volt a Rosh Hashanah, a zsidó újév. Nagy nehezen megtaláltam a zsinagógát. Utána néhány másik diákkal elmentünk az egyikük szállására és ott kötetlenebbül folytattuk az ünneplést. Volt ott két holland srác is, akik egyik nagyapja magyar és tudtak is egy keveset magyarul, ami igen felemelő volt. Én meg természetesen tanítottam nekik pár káromkodást is, hogy bővüljön a szókincsük. Az estét a Shamrockba fejeztük be. Csütörtök este UCM kocsmaest volt egy másik ír kocsmában, a John Mullinsban. Utána még átmentünk máshova, illetve bicikliztünk pár kört a városban búcsúzóul hajnali 2 körül. Ki lehet találni, pénteken mennyire lehettem aktív a „Társadalmi rend elméletei” órán... Pénteken lazítottam, nem mentem sehová hanem a magyarul Kaliforgia (Californication) néven futó sorozatot néztem hosszasan. Valószínűleg Hank Moody az új példaképem, de legalábbis közel áll hozzá.

Szombaton megpróbáltam alkotni, ugyanis csak 3 esszét (3000, 2250 és 1800 szó) kell írnom az elkövetkezendő 3 hétben. Annak ellenére, hogy cirka 4 órát töltöttem a könyvtárban, egy mondatot sem sikerült írnom. De volt nagy könyvkiárusítás. A könyvek 95%-a mondjuk közgazdasággal foglalkozott, de volt néhány régi regény is, németül, hollandul, angolul vagy franciául. Mondjuk elég rossz volt látni, hogy 80-100 éves könyveket 50 centért vagy 1 euróért árulják. Én vettem is kettőt. Az egyik Kurt Eggers könyve, „Ulrich von Hutten – Roman eines Deutschen”. A könyv egy 1942-es kiadás, de 1934-ben írta. Kurt Eggers német író, költő és újságíró volt. Harcolt az első világháborúban, illetve a Harmadik Birodalomban a Fekete Sereg című SS magazint szerkesztette. Eggers 1943-ban esett el a keleti fronton. Ulrich von Hutten pedig a korai reformáció egyik jelentős alakja volt. A másik könyv Jakob Wassermann egy zsidó német író Das Gänsemännchen című műve. 1915-ben írta és ezt a példányt 1930-ban adták ki. Wassermannt sokan a huszadik század egyik legnagyobb írójának tartják, írásai közé tartozik például a Caspar Hauser, a Zirndorfi zsidók vagy az Életem zsidóként és németként. Hogy miért vettem meg őket? Egyrészt mert 1 euró volt darabja. Aztán szépen vannak bekötve, De leginkább azért, mert nem volt szívem otthagyni két ilyen könyvet. Ki tudja, mi lett volna velük. Persze mindkét könyv németül van, én meg nem anyanyelvi szintem beszélem a németet, ráadásul a Das Gänsemännchen gót betűkkel van szedve. Kihívásnak jó lesz egyszer.

Szombat este volt ereszd el a szakállam. Bár nem terveztem még egyszer éjszakázni végül is így sült el. A maastrichti UWC-be járó magyarokkal találkoztam. Orsival, akit már ismerek a magyar UWC-ből, illetve Ellával és Johannával, akik maastrichti magyarok. Annak ellenére, hogy azt gondoltam, hogy „áh, két óránál többet úgy sem töltünk együtt” sikerült 1 körül hazatérnem. Nem meglepő módon a Shamrock sem maradhatott ki.

Úgy általában jól vagyok. Még mindig nincs wifi itthon, de egyszer csak lesz. Kiválasztottam a tantárgyaim a második periódusra. Classical Sociology (meglepő módon magyarul klasszikus szociológia) és Political Philosophy (láss csodát, politikai filozófia). Ezen kívül hiányzik az Atlantic College. Hiányzik az ottani szobám, a szobatársaim, a barátaim, a háziszülők, az ködös reggelek, az öreg kastély, a kifogásolható menza kaja, az eső és a sár, a mámoros éjszakák, a bárányok, Cardiff, a végtelen walesi tengerpart, a fura akcentusok, a hosszú beszélgetések, a hangos nevetések, a hullámvölgyek és hullámhegyek. Hiányzik az a két év jobban, mint bármi.

Már éjfél is elmúlt. Megyek aludni.

Szeptember 11-18.

Végre teljesen kész lett a szobám. Tegnap felraktuk a függönyöket is, amit már majdnem 2 hete vettem. Persze semmi sem tökéletes. A függönyeim sem. Sötétnek sötét ugyan, de nem eléggé, továbbá az egyik kicsit rövidebb mint kéne, úgy 10 centivel. De a semminél ez azért sokkal jobb. Kukám meg szőnyegem ugye van, közelítek már az összkomforthoz. Bár nem tudom, mi hiányzik még, de James Bond is megmondta, hogy a világ nem elég. Akkor meg?

Péntek este életem egyik legmegalázóbb dolga történt. Elmentünk egy 'Kittenrave' nevű partiba, ahol nemelég, hogy beugrót kellett fizetni, de még személyit is kértek, hogy biztosak legyenek benne, hogy 18 felett vagy. Mivel az útlevelem nem hurcolom magammal állandóan, magyar személyim meg nincs, így maradt a holland diákigazolvány és egészségbiztosítási kártya kettőse. Persze nem jött be. Így világ szégyenére sárga karszalagot kaptam, ami a 18 év alattiaknak szólt. Az egóm romokban hevert. Életemben először történt ilyen. Mindig az volt, hogy engem bármi papír nélkül bárhová beengedtek és nekem kellett másoknak italt vennem. Hát most másnak kellett nekem italt vennie. 20 évesen. Csodálatos. Reggel persze elég másnaposan keltem, aminek oka nem volt tiszta előttem, mert számításaim szerint olyan sokat nem sört nem ihattam, mint amennyinek a hatását éreztem. Aztán utánaszámoltam, többször is. És igen, annyi sört ittam, amennyinek a hatását éreztem. Ehh, a szombatom el volt rontva.

Hétfőn az egyetem a fő előadóteremben levetítették az Algíri csata című filmet, a mi körülbelül már 2 éve szeretnék megnézni. Persze a vetítés célja az volt, hogy segítse a törisek beadandó munkáját, de persze bárki elmehetett. Az elején kb 40-en lehettünk. A kétórás film végére maradtunk 11-en, ebből 4-en „csak úgy” mentünk el megnézni. Mindegy, nem az én töriesszém lesz karó. Nekem nagyon tetszett a film, megérte két évet várni. Mindemellett már Max Weber tételeit már akkor is felmondom visszafele németül, ha álmomból felkeltenek, mivel ő a „főgondolkodó” a szociológia órámra. Mostanra valószínűleg több száz oldalnyi Webert olvashattam, megfűszerezve Marxszal, Engelsszel, Hobbes-szal, Durkheimmel, Adam Smith-szel és eme díszes kompánia egyéb tagjaival. Szóval senki ne vegyen nekem Max Webert karácsonyra. 

Én is szeretem a hagymásbabot. Mondja Bud Spencer több filmben is. És ezt mondom én is. Már kétszer is sikerült hagymásbabot főznöm, ami igen jól sikerült. Kezd menni a főzés. A bevásárlás is egyre jobb. Kipróbáltam már a szupermarketeket, Aldi, Jumbo, Albert Heijn, illetve találtam egy török boltot és egy ázsiai boltot is, ahol az átlagos, nem feltétlenül változatos holland kajáknak lehet alternatívát találni. Van piac is, ahol rendesen lehet zöldséget venni. Már találtam karalábét, zellert és retket, de fehérrépát sehol sem lelek.

Már több mint két hete a fürdőszoba padlóján hever a 'Szenvedély 365 éjszakája’ című „képeskönyv” (ki lehet találni, milyen). Sejtem is, hogy melyik lakótársamé lehet, de akkor is miért kell a fürdőszobában hagyni? Miért?

Szeptember 3-10.

Az elmúlt pár napban hanyagoltam a blogírást, de ennek mindössze annyi oka volt, hogy egy kicsit elfoglalt voltam. Mint ugye már mondtam a tárgyaim lecserélték és most már teljesen képben vagyok bár egy kicsit unalmas mindkettő. Na de minden kezdet nehéz, szóval idővel nyilván jobban belejövök. A múlthét hétköznapjai tanulással teltek. A hétvége folyamán volt egy kisebb fesztivál. Pénteken este elmentem a UCM mellett lévő diákszállásra, ahol többen is laknak olyanok, kikkel igen jóban vagyok és ott ugye a hét minden napján valami buli van, főleg hétvégente. Szóval itt kezdődött az este. 11-kor játszott a Boombay Bicycle Club nevű zenekar, amit ismerni kéne, de én nem ismerem, gondolom ti se. Egész jók voltak, kár, hogy csak 1 órát játszottak. Utána a visszamentünk a diákszállásra (UM Guesthouse) ahol páran a hányásukba fetrengtek. Szóval gyorsan orvosi és pszichiátriai ellátásban részesítettük őket. Ezután még belehasítottunk az éjszakába. A Shamrock, vagy ahogy én hívom, Shagrock (mindenki megnézheti a szótárban), nevű ír kocsmába mentünk. Illetve mentünk volna, mert már bezárt, így egy másik helyre mentünk. 4-kor már ágyban is voltam. Szombaton elmentem függönyt venni majd a diákszállás felé vettem az irányt, ahol megnéztük a The Inbetweeners című sorozat filmváltozatának első részét. Vasárnap a kelet-európaiakkal piknikeztem egy-két órát. Hétfőn volt a születésnapom. Bizony, 20 éves lettem. Nem vagyok már tinédzser többet. De a lényeg, hogy nagyon sokan felköszöntöttek, délután megnéztük a Inbetweeners 2-t is. Hazaérvén a lakótársaim (már mind a négy megvan) pizzával meg sütivel, de legfontosabb, egy rekesz sörrel vártak. Ez nagyon jól esett. Szóval nagyon jól telt a születésnapom. Kedden iskola volt. Ma, szerdán, AA találkozóra mentem. Na persze nem Anonim Alkoholistákéra, hanem az Academic Advisorra. Az AA az a jóember, aki felügyeli az én tanulmányi előmenetelem. Az enyém egy amerikai nő, aki 2 évet élt Budapesten a Rippl-Rónai utcában a hősök terénél és nemzetközi kapcsolatokat tanít. Nagyon jófej és nagyon laza és úgy tűnik, szimpatikus vagyok neki. Örülök, hogy őt kaptam, valószínűleg nem lesz gondom.

Augusztus 28 – szeptember 2.

Ahogy írtam előzőleg is, 28-án szabadságra mentem. Ebbe persze nem sok pihenés volt, mert ugye itt is költözés van. A nyüzsgő világváros Pijnacker-ből (ez kb 30 km-re van Rotterdamtól és nincs semmi, magyarán alvóváros) Rotterdamba költözünk. Így a hétvégém festésről és különböző súlyú dobozok ide-oda cipelésével telt, mindemellett 7 után nem sokkal kellett kelnem. Viszont sikerült szőnyeget szereznem, amit hétfőn a vonaton hoztam le Maastrichtba. Persze elég érdekesen festettem egy fekete szőnyeggöngyöleggel.

Szeptember 1-jén, azaz tegnap, megkezdődött az oktatás. 2 tárgyat kellett kiválasztani az elkövetkezendő 7 hétre. Az én tárgyaim Introduction to Psychology (bevezetés a pszichológiába) illetve Contemporary World History (jelenlegi világtörténelem) lett. A bibi csak annyi volt, hogy ezt a választást még júniusban le kellett adni, de a tervek változnak. Szóval a múlt hét folyamán rájöttem, hogy engem hidegen hagy a pszichológia, annyira legalábbis, hogy ne akarjam az egyetemi tanulmányaimat neki szentelni. Szóval megkértem az illetékes elvtársat, hogy bizony cseréljen. Igenám, de a csere nem volt lehetséges. Ezért nekem újabb nagyszerű ötletem támadt, hogy akkor nem csak egy tárgyat cserélek le, hanem mindjárt mindkettőt, mert úgy megkapom a hőn áhított tárgyat. Hétfőn még pszichológia volt, aminek a PBL része még jó volt, de az előadáson (ott, ahol beülünk vagy 100-an és egy embert hallgatunk 2 órán keresztül) majdnem elaludtam. Ma reggel, 2-án, még egy törielőadásra beültem, ami borzasztó unalmas volt, annak ellenére, hogy nálam kevesebben szeretik a történelmet jobbam, csak ugye én olvasni szeretem meg beszélni róla, nem pedig hallgatni. De az előadás közben jött az email, hogy csere van. Szóval ma délután beülhettem a vágyott órára, minek neve Theories of Social Order (a társadalmi rend elméletei). Persze ez kurvára hangzatos, de a mai óra katasztrófa volt. Egyrészt nem volt konkrét feladat, másrészt a tanár (tutor) azt sem tudta, hogy kicsoda, nem pedig, hogy hol van vagy mit kéne csinálnia. A másik tárgyam European Integration (európai együttélés) lett. Ebből egy előadást és egy PBL órát már el is mulasztottam, ami a cserének köszönhető, ez ellen nincs mit tenni. Töri és pszicho kilőve. Amúgy a PBL órákról vagy egyáltalán nem vagy egyszer vagy kétszer lehet hiányozni következmények nélkül, ezt tárgya válogatja. Az előadások (lecture) ugyan fakultatív, szóval mész, ha akarsz, de erősen ajánlott. Ha továbbra is ilyen érdekesek és izgalmasak lesznek, akkor én ritkán látott vendég leszek arrafelé.

Tegnap voltam bevásárolni először életembe saját magamnak, arra is gondolva, hogy több napra is kell gondolni. Ugye van már szőnyegem, de kuka, függöny és bicikli is kell. Az legutóbbi azért, hogy gyorsabban eljussak iskolába és ne a hátamon kelljen cipelni a sört.

Néhány infó a blogról:

-      a blog szándékosan magyarul íródik, még pedig azért, hogy külföldi szereplők még csak véletlenül se érthessék

-      az első részek, mint látjátok, késeltetve érkeznek meg, mert még nincs wifi a házban, wifis helyre meg lusta vagyok elcipelni a gépem

-      a blog rendszeresen tartalmaz nyomdafestéket nem tűrő szavakat, beszólásokat, erőteljes személyes véleményt és sértő megjegyzéseket

-      nevek nagy valószínűséggel nem lesznek, helyettük lakótárs, tanár, osztálytárs, iskolatárs stb megjelöléseket fogom használni. Ha valaki névvel jelenik meg, az azt jelenti, hogy az illetőről nem lesz semmi negatívum

-      igyekszem képeket is feltenni, de nem ígérhetek 2394649414 fotót tartalmazó albumokat

-      mivel a hangulatom és a blogírási kedvem is ingadozó, ezért néha nap-mint-nap foglak titeket bejegyzésekkel bombázni, máskor lehet egy hónapig sem hallotok felőlem. A legvalószínűbb a heti egy-két poszt

-      az új bejegyzések rendszeresen lesznek posztolva a fészbukon

Remélem mindenki élvezettel fogja olvasni

Ez pedig az iskola épülete

Augusztus 25.

Hát ez megvolt az első nap a University College Maastrichtban (a továbbiakban csak UCM). Reggel 9-tól lehetett beregisztrálni 10 óráig. 10 után az igazgató (dékán, rektor, diri, führer vagy akármi) illetve Maastricht polgármestere (!) mondott nekünk üdvözlő beszédet. Utána kis csoportokba lettünk beosztva. Az enyém a C4-es lett, bár annyira nem nyújtottunk kirobbanó teljesítményt. Szóval a nap nagy része arról szólt, hogy bemutatták a problem based learning-et (PBL) amit a UCM is használ. Ennek az a lényege, hogy adva van egy probléma, ami az adorr tantárgyhoz kapcsolódik és ezt a csoporttal meg kell oldani, úgy, hogy együtt dolgoztok. A tanár bele sem szól, csak ha megakadnánk, akkor terel vissza. Szóval a PBL csak a diákokról szól, arról, hogy tudnak ők együttműködni, hogy megoldják a problémát és mindenkinek ki kell venni a részét a feladatból. Persze lesznek majd rendes egyetemi előadások is (lecture), amikor egy óriási előadóterembe (lecture hall) bevonulunk rengetegen és ott egy tanárra kell figyelnünk 2 órát. Persze ezt szerintem csak arra találták ki, hogy a gyerek lóghasson, mert mint mindnyájan tudjuk, nincs gyerek lógás nélkül. Ezt a fajta oktatást hívja az igazgató-helyettes (egyik aki interjúvolt, egyébként hihetetlen figura. Kb 2 méter 10 centi magas mindehhez van vagy 60 kiló, két szeme van, de az legalább 3 fele áll és elveszett benne úgy 4 filozófus, 3 költő, 6 színész meg 2 balett táncos) „oktatási bulimiának” mert a professzor leadja az anyagot (bemegy) majd a következő órán leírod, amit mondott majd örökre elfelejted (és ki is jött). Pont mint a bulimia. Szóval ilyen ritkán fog megesni a UCM keretein belül, reményeim szerint.

A szobám is szépülget, de még mindig nincs függönyöm. Se kukám. Se szőnyegem. Fűtés sincs. Minek is, hisz nyár van. (Na mármost, a holland nyár augusztus végén 9 fokot, orkánerejű szelet és heves, monszunszerű esőzéseket jelent. Minden nap). De csak lesz jobb is. Holnap is még a mai remek program ismétlődik, majd ismét jelentkezem. 

Augusztus 26.

Ma megvolt a második beszoktatási nap. Voltak mindenféle informatív előadások illetve még több PBL gyakorlás. A nap igazi fénypontja az este volt, amikor is a UCM vacsorát biztosított számunkra és volt ingyen sör is (ittam is vagy hetet)! Mindemellett találkoztam más UWC-sel is illetve néhány kelet-európaival. Valószínűleg ezekből remek kis csoportok alakulhatnak. Ma megpróbáltam kukát és szőnyeget szerezni, de hiába volt nyitva minden bolt, csak nem sikerült megfelelőt találnom. Holnap lesz a beszoktatás utolsó napja, ami egy kocsmatúrával zárul.   

Augusztus 27.

A mai nappal véget ért a háromnapos beiratkozási, bemutatási program. Ez a nap rövidebb volt, csak 10-től 4.ig kellett ott lenni. Ma elméletileg véglegesíteni kellett, hogy milyen irányba szeretnénk menni, azaz mit akarnánk tanulni. Én társadalomtudományt választottam és azon belül is valószínűleg szociológia és nemzetközi kapcsolatok, illetve némi politikai irányt tervezek, annak ellenére, hogy eredetileg pszichológiát akartam tanulni. Mint már említettem a tanítás szeptember 1-jén kezdődik. De ennyit az iskoláról.

Kezdem magam egyre jobban érezni. Kezdem megszokni az ittlétet. Kezd úgy tűnni, hogy mégis jól választottam. Maastricht nagyon jó hely, az iskola is, a tanterv is. Az emberek fantasztikusak. A lakótársaim, a tanárok és az iskolatársaim.

Elhatároztam, hogy itt is szervezek egy kelet-európai csapatot, igaz még nem vagyunk sokan. Vagyok ugye én, magyar, egy ukrán (szintén volt UWC-s a kanadai Pearson-ból), egy szerb, egy fehérorosz, egy görög és egy lengyel, igaz ő csak cserediák és fél évet lesz csak itt. Szóval még duzzasztani kéne a társaságot. Igaz 192 elsős van és még vagy 400 másod- és harmadéves, szóval csak leszünk többen. UWC-sek például vannak szép számmal, afelől nem lesz baj. Ezenfelül egész jól kijövök a britekkel is, mert ugye 2 évet csak ott töltöttem, de fontosabb, hogy ismerem a The Inbetweeners című sorozatot, ami kifogyhatatlan beszédtéma (ohh fwiend).

Három dolgon lepődtem meg a diákokkal kapcsolatban. 1, mindenki ismeri Budapestet, sokan voltak is ott és azt mondják, hogy csodaszép. 2, engem általában németnek hisznek (vajh miért?). És harmadjára jöjjön a legelképesztőbb. Egy olasz srác tudja, hogy mi a finnugor nyelvcsalád, hogy mi a Szent István csatahajó és tudja ki volt Nagy Imre és Horthy Miklós. Ezt alig akarom elhinni. Valószínű, ha többet beszélek vele, akkor még több kiderülhet. (Mondjuk olasz történelemből nekem sem kell szégyenkeznem.)

Szóval ezidáig igen kellemes meglepetések értek sok mindennel kapcsolatban.

Most szabadságra megyek és jövő hétfőn térek vissza az „Első nap az iskolában” élménnyel. 

Augusztus 24.

Hol is kezdjem, hogy is kezdjem? Ez egy új blog lesz, ami a maastrichti egyetemi éveimet fogja bemutatni annak minden örömével, abszurdumával és búval-bajával. Korábban is írtam egy blogot, ami az UWC Atlantic College-ban eltöltött 2 évemről számolt be. Most új blog kell, mert új fejezet kezdődik.

Hát akkor hol is kezdjem? Talán Ádámtól és Évától. Van egy olyan ír (nem meglepő, mi?) mondás, hogy hosszú az út a pohártól az ajakig. Lássunk neki. Valamikor tavaly tavasszal (2013 április kb) amikor még UWC-s elsőéves voltam az Atlantic College-ban, jöttek hozzánk különböző holland egyetemek magukat hirdetni és diákokat toborozni, akkor találkoztam velük először. Aztán amikor kezdődött a második UWC-s év, bizony el kellett dönteni, hogy hova tovább. Először én is, mint sokan, Amerikába akartam menni, de ez aztán hamar megváltozott (pedig még SAT-t is írtam). November táján eljött hozzánk a University College Maastricht igazgatója azzal a céllal, hogy leendő diákokat toborozzon interjú során. Nekem nem sikerült ez túl fényesen (valakit ott helyben fölvett), de lehetőséget kaptam egy második körre, immáron Maastrichtban! Ez az interjú január végén volt és eredménye az lett, hogy felvettek. Persze jelentkeztem Amszterdamba is, Utrechtbe is, meg elmentem nyílt napra a Leideni Egyetemre és a rotterdami Erasmusra is. Sokáig Utrecht élvezett előnyt (oda is felvettek), de végül hosszas gondolkodás után Maastricht lett a befutó. Midőn megkaptam az IB eredményeimet júliusban, immáron hivatalosan is a University College Maastricht tanulója lettem.

Persze semmi sem ilyen egyszerű. Mivel ennek a sulinak nincs kollégiuma/kampusza ezért a lakhatást magunknak kell megoldani. Még júniusba kb 2 napos internetes keresgélés után lerontottunk Maastrichtba. Volt 3 cím, 3 lakás. Próbáltam biztosra menni és szerencsém volt. Mindhárom hely jó volt, de végül az nyert, amit utoljára néztünk meg. Ez egy rendes régi családi ház, ami ki van adva nekünk. Négyen vagyunk, én és 3 német, ebből kettő lány. A lakótársaimat még nem jellemezném, mert még csak fél napja ismerem őket (az egyik még itt sincs) szóval még nem vonok le messzemenő következtetéseket.

A beköltözés sem volt egyszerű. Először is nem volt kulcsom, így egyiküknek gyorspostával el kellett a kulcsát küldeni nekem valahonnan a Prinz Albrecht Strasséről, hogy két hete anyáék be tudják a szobám rendezni. Ez megvolt és én 20-án megérkeztem, elintéztem a fontos dolgokat és mentem haza Rotterdamba. Igen ám, de a szegény csaj kulcsa nálam volt, aki meg jött közbe a szüleivel, hogy berendezzék az ő szobáját csak hát ugye nem tudott bemenni. A vége az lett, hogy ma 24-én megérkeztünk mi is és lerendeztük a kulcstémát. Aztán berendeztük a szobám, a remek íkeás szekrényt összeraktuk meg kipakoltunk aztán anyáék el. Én meg maradtam. Elhatároztam, hogy veszek kukát meg szőnyeget, de vasárnap lévén nem kaptam. Azt már meg sem említem, hogy függönyöm sincs. Szóval kicsiny szobám, mert enyém legkisebb szoba mégis ugyanannyi lakbért kell fizetnem, még nem összkomfortos. Holnaptól 3 napos beiratkozás, eligazítás és felvilágosítás vár rám. Reggel 9-től este 6-ig. Jó lesz. Tényleg. Nagyon. Aztán csütörtöktől pár nap semmit tevés és hétfőn, szeptember 1-jén kezd az iskola. Este még egy szekrényoldallap cipelése közben sikerült levernem egy lámpaburát, ami porrá tört. Ígéretes kezdet...

Most megint ott vagyok, ahol két éve. Új ország, új iskola, új emberek, új kihívások. Ez alkalommal 3 év, nem 2. Bár az talán segít, hogy ez mégiscsak Hollandia, amit valamennyire ismerek és a hivatalos, papírforma szerinti otthonom is ez. Persze minden kezdet nehéz, de én most nagyon bizonytalan vagyok. Csak itt állok (na jó, most ülök) és nézek, hogy mi van. Nem tudom, hogy kell-e nekem ez az egész, az egyetem, az új hely, az új arcok, az új kihívások, az új érzelmek. Nem tudom, hogy készen állok-e rájuk és hogy egyáltalán akarom-e őket. A Magyarországon töltött nyár után a honvágyam is nagyon erős, illetve az is bennem van, mivel Maastricht az én választásom volt, hogy jól választottam-e? Nem lenne jobb Utrecht, Rotterdam vagy Amerika? Rengeteg érzés kavarog bennem. De talán holnap többet tudok.