Augusztus 24.

Hol is kezdjem, hogy is kezdjem? Ez egy új blog lesz, ami a maastrichti egyetemi éveimet fogja bemutatni annak minden örömével, abszurdumával és búval-bajával. Korábban is írtam egy blogot, ami az UWC Atlantic College-ban eltöltött 2 évemről számolt be. Most új blog kell, mert új fejezet kezdődik.

Hát akkor hol is kezdjem? Talán Ádámtól és Évától. Van egy olyan ír (nem meglepő, mi?) mondás, hogy hosszú az út a pohártól az ajakig. Lássunk neki. Valamikor tavaly tavasszal (2013 április kb) amikor még UWC-s elsőéves voltam az Atlantic College-ban, jöttek hozzánk különböző holland egyetemek magukat hirdetni és diákokat toborozni, akkor találkoztam velük először. Aztán amikor kezdődött a második UWC-s év, bizony el kellett dönteni, hogy hova tovább. Először én is, mint sokan, Amerikába akartam menni, de ez aztán hamar megváltozott (pedig még SAT-t is írtam). November táján eljött hozzánk a University College Maastricht igazgatója azzal a céllal, hogy leendő diákokat toborozzon interjú során. Nekem nem sikerült ez túl fényesen (valakit ott helyben fölvett), de lehetőséget kaptam egy második körre, immáron Maastrichtban! Ez az interjú január végén volt és eredménye az lett, hogy felvettek. Persze jelentkeztem Amszterdamba is, Utrechtbe is, meg elmentem nyílt napra a Leideni Egyetemre és a rotterdami Erasmusra is. Sokáig Utrecht élvezett előnyt (oda is felvettek), de végül hosszas gondolkodás után Maastricht lett a befutó. Midőn megkaptam az IB eredményeimet júliusban, immáron hivatalosan is a University College Maastricht tanulója lettem.

Persze semmi sem ilyen egyszerű. Mivel ennek a sulinak nincs kollégiuma/kampusza ezért a lakhatást magunknak kell megoldani. Még júniusba kb 2 napos internetes keresgélés után lerontottunk Maastrichtba. Volt 3 cím, 3 lakás. Próbáltam biztosra menni és szerencsém volt. Mindhárom hely jó volt, de végül az nyert, amit utoljára néztünk meg. Ez egy rendes régi családi ház, ami ki van adva nekünk. Négyen vagyunk, én és 3 német, ebből kettő lány. A lakótársaimat még nem jellemezném, mert még csak fél napja ismerem őket (az egyik még itt sincs) szóval még nem vonok le messzemenő következtetéseket.

A beköltözés sem volt egyszerű. Először is nem volt kulcsom, így egyiküknek gyorspostával el kellett a kulcsát küldeni nekem valahonnan a Prinz Albrecht Strasséről, hogy két hete anyáék be tudják a szobám rendezni. Ez megvolt és én 20-án megérkeztem, elintéztem a fontos dolgokat és mentem haza Rotterdamba. Igen ám, de a szegény csaj kulcsa nálam volt, aki meg jött közbe a szüleivel, hogy berendezzék az ő szobáját csak hát ugye nem tudott bemenni. A vége az lett, hogy ma 24-én megérkeztünk mi is és lerendeztük a kulcstémát. Aztán berendeztük a szobám, a remek íkeás szekrényt összeraktuk meg kipakoltunk aztán anyáék el. Én meg maradtam. Elhatároztam, hogy veszek kukát meg szőnyeget, de vasárnap lévén nem kaptam. Azt már meg sem említem, hogy függönyöm sincs. Szóval kicsiny szobám, mert enyém legkisebb szoba mégis ugyanannyi lakbért kell fizetnem, még nem összkomfortos. Holnaptól 3 napos beiratkozás, eligazítás és felvilágosítás vár rám. Reggel 9-től este 6-ig. Jó lesz. Tényleg. Nagyon. Aztán csütörtöktől pár nap semmit tevés és hétfőn, szeptember 1-jén kezd az iskola. Este még egy szekrényoldallap cipelése közben sikerült levernem egy lámpaburát, ami porrá tört. Ígéretes kezdet...

Most megint ott vagyok, ahol két éve. Új ország, új iskola, új emberek, új kihívások. Ez alkalommal 3 év, nem 2. Bár az talán segít, hogy ez mégiscsak Hollandia, amit valamennyire ismerek és a hivatalos, papírforma szerinti otthonom is ez. Persze minden kezdet nehéz, de én most nagyon bizonytalan vagyok. Csak itt állok (na jó, most ülök) és nézek, hogy mi van. Nem tudom, hogy kell-e nekem ez az egész, az egyetem, az új hely, az új arcok, az új kihívások, az új érzelmek. Nem tudom, hogy készen állok-e rájuk és hogy egyáltalán akarom-e őket. A Magyarországon töltött nyár után a honvágyam is nagyon erős, illetve az is bennem van, mivel Maastricht az én választásom volt, hogy jól választottam-e? Nem lenne jobb Utrecht, Rotterdam vagy Amerika? Rengeteg érzés kavarog bennem. De talán holnap többet tudok.